Miller Gertrúd párkapcsolati tanácsadó

Traumáink kezelése a párkapcsolatainkban

love break
kéz a kézben

Ákost előző házasságában elég komoly trauma érte, megcsalták. Ezzel értelemszerűen bizalmatlanná vált a jövőbeni partnerei kapcsán is. Ákos ráadásul gyermekkorában is azt tapasztalta, hogy édesapja bizony félre járt sokszor, és hogy édesanyja lelkileg erre teljesen rá ment, és mindig csak veszekedtek, folyamatosan ment az ujjal mutogatás.Itt kapásból duplán kapott ebből a dózisból, hiszen az apjában csalódnia kellett, később meg a feleségében is. Elvileg úgy kéne működnie egy normális párkapcsolat kialakításának, hogy mindenki jól van lelkileg, és tiszta lappal indul neki egy újabb kapcsolatnak.

Ez az azonban igen ritkán lehetséges, hiszen mindenki hordoz magával rengeteg problémát, traumát, akár a gyerekkorától kezdve is. Mit tehetünk ilyenkor egyéni szinten ezzel a problémával? Elvileg úgy kéne működnie egy normális párkapcsolat kialakításának, hogy mindenki jól van lelkileg, és tiszta lappal indul neki egy újabb kapcsolatnak. Ez az azonban igen ritkán lehetséges, hiszen mindenki hordoz magával rengeteg problémát, traumát, akár a gyerekkorától kezdve is. Mit tehetünk ilyenkor egyéni szinten ezzel a problémával?

Személy szerint én mindenkinek javasolni tudnám azt, hogy amennyiben felismerte magában ezeket a dolgokat, úgy kezdjen el dolgozni magán, akár szakértőt segítségét is kérve. Első körben mindenképpen az önértékelést kell rendbe rakni. Nagyon nehéz a démonjainkkal szembe nézni, de amint ismered, már közel sem lesz olyan félelmetes. A legnagyobb ellenség az életben, mi magunk vagyunk. Sokszor egy egyszerű felismerés önmagában rengeteget segíthet. Az már valaminek a kezdete, egy nagyon jó kiindulási pont. Ezen kell tovább menni, de nem görcsösen, és nem folyamatosan agyalni rajta. Remek jó terápiás módszerek vannak már segítségünkre. Azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb dolog megismerni magunkat teljes mértékben. Azok a feladatok, amik az életben jönnek, nem véletlenek. A sérüléseket csak gyűjti az ember, de ahelyett, hogy dolgozna magán, a sérüléseit viszi magával tovább a kapcsolataiba. Nagyon sokszor hozott minták ezek a nagyszülőktől, szülőktől. Sokan hajlamosak más életét élni, teljesen feláldozva önmagukat, valamikor meg pont mi magunk vagyunk a zsarnokok. Sajnos sokszor bizalomvesztés állhat fent, amikor csalódunk valakiben. Valójában nem a másikban, hanem valahol magunkban csalódunk, hiszen hajlamosak vagyunk illúziókat kergetni a másikkal szemben. Szebbnek, jobbnak látjuk, mint amilyen valójában, és idővel az fog számítani, hogy nekünk megfeleljen a másik. Pedig mennyivel szebb dolog lenni elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Mennyire utálja mindenki ezt a szót, hogy elfogadás. Evidens módon nem kell kényszeresen elfogadunk a másikat, hiszen ami nekünk abszolút elfogadhatatlan, azt önmagunkat megerőszakolva, nincs értelme elfogadni. Érdemes a saját határainkat meghúzni a másikkal szemben, és tiszteletben kell tartani a másik fél határait is. Már a kapcsolat elején érdemes leülni megbeszélni a szabályokat. Mindenkinek vannak elvárásai, ha tetszik ha nem, de ez így van. Finomabban fogalmazva igényeknek hívjuk ezeket. Beszéljünk egy kicsit a bizalomról. Tulajdonképpen a saját döntésünk, kinek szavazunk bizalmat. Hogy ez min múlik? Véleményem szerint akkor bízhatunk meg valakiben, ha a tettei összhangban vannak a szavaival. Természetesen ez ránk szintén teljes mértékben igaz kell legyen, hiszen csak olyat várhatunk el mástól, amit mi magunk is megadunk. Egyik legfontosabb szempont a felelősségvállalás. Felelősséget vállalunk a tetteinkért, és a másikért. Sajnos sokszor azt látom, hogy olykor az emberek nagy része még magáért sem vállal felelősséget. Részemről az igazi bizalom akkor alakul ki valaki felé, ha az amikor hibázik, azért bocsánatot tud kérni, illetve törekszik arra, hogy azt jóvá tegye. Nagy kérdés, hogy vajon saját magunknak képesek vagyunk -e megbocsátani? Nagyon fontos kérdés ez, és érdemes lenne ezen elgondolkodni mindenkinek. Véleményem szerint mindenkinek fontos lenne minden kapcsolat előtt rendezni a saját sorait. Először is normálisan el kell gyászolni a múltat, mert amíg ez nem történik meg, mindig kísérteni fog az. Ráadásul hasonló feladatokat szabhat ki a sors ránk, és frankón visszakapjuk azokat a feladatokat, amiket nem oldottunk meg. Lehet, hogy nem rögtön, de idővel mindenképpen.

Végül egy idézettel fejezném be soraimat.

„Sohasem késő feltenni magunknak a következő kérdést:
vajon készen állok rá, hogy megváltoztassam az életemet, és én magam is megváltozzam?
Nem számít, mennyi idősek vagyunk, és mi minden történt már életünkben; teljesen megújulhatunk.”

Elif Safak